VENGRIA PROVINCIA

avagy Orbán Viktor letérítette Magyarországot a Szent István-i útról

’Magyarország tartomány’ – efelé a zavaros függőségi léthelyzet felé vezette Orbán Viktor hazánkat az utóbbi években. Nyitott kelet felé, amit egyszer-kétszer már odahagytunk. Elfogadta a függőséget egy nagy és terjeszkedni vágyó birodalomtól. Ha ők elzárják a provinciájukhoz vezető főcsapot, nekünk annyi. Belerokkan a gazdaságunk, s vele mi, magyar emberek is.

Az általa többször hivatkozott történelmi mintaképei közül I. István király, mint tudjuk, vele ellentétben önálló, független és korához illeszkedő modern államot teremtett meg a Kárpát-medencében, Európához csatlakozva.

Keresztény államot, mert a korabeli magyarság mindennapjaihoz képest akkor a kereszténység jelentette a modernitást, azaz a tudást, a kor műveltségét és a korabeli jogállamiság segítőjét. Nem hallottam még Orbántól idézni Szent István intelmeiből azt a részt, miszerint „az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd."

Az akkori Európa közös nyelvét, a latint, a papság beszélte s ők tudtak írni-olvasni. Valóban, a kereszténység Magyarországot véglegesen Európához kötötte, sőt, Erdély nem csak a reformáció keleti határa, de egyik legnyitottabb irányzatának, az unitarianizmusnak a szülőhelye lett. Nem nevezhető valamiféle „előre” programnak ma orbáni módra innen hátra menni a türk- és kipcsakokig, még a kereszténység előtti archaikus-törzsi állapotok felé, elutasítva ezer év eredményeit.

Joggal mondhatná Szent Istvánról és a Nyugat-Európából érkezett, akkori modernitást képviselő kereszténységről is Orbán Viktor, hogy „kulturálisan annyira mást képvisel … mint a magyar többség.” Merthát a Szent István-i – és persze a reformkorban Széchenyivel újra megerősödött modernizációs hagyományt – Orbán gyűlöletkeltésre használja fel. Tragikus történeti, vagy ahogy az általa kialakított mai helyzetünkből fakad, provinciális rövidlátás. Politikai zsákutca.