A SOFŐR ILONKA

Néhány hónapig voltam újságíró gyakornok diplomaszerzés után. Nem volt egyszerű állást vállalni bölcsészdiplomával 1979-ben. Úgynevezett "irányított elhelyezkedés" volt, a politika úgy látta, hogy nem akarunk dolgozni, ezért  az egyetemhez benyújtott álláshelyeket meg kellett pályáznunk, és rangsoroltak minket. Így kerültem szeptember elsejétől a Hírlapkiadó Vállalathoz, mert úgy vélték, hogy újságárusi, újságkihordói és korrektori gyakorlatom affinitást árul el a szakmához.

Mivel még folyt ellenem a rendőrségi eljárás (szerintük) jogellenes külföldi tartózkodásom és (szerintem) jogellenesen elvett útlevelem miatt, a cégnél személyi anyagomra pislantva kis mosollyal megállapították, hogy "maga úgyis szeret utazni" és ezért a Volán Hírlaphoz osztottak be. Valóban sok buszpályaudvart és Volán-igazgatóságot megismertem, de ezen a kis portrén kívül csak termelési cikkeket írhattam. "Kultúrára nincs szükség a lapunkban." - mondta a főszerkesztő a kérdésemre, így hát decemberben otthagytam az újságíróságot.

Ezt a cikkemet eltettem. Évekig úgy éreztem, hogy sikerült elhelyeznem benne kompromisszum nélkül egy fontos dátumot. A történet hőse a lapmegjelenéskor kapott emlékplakettet - egyedüli nőként - 1 millió kilométernyi (!) balesetmentes vezetéséért. Kis adalékom a nők a társadalomban kérdéshez.

Könnyebb olvashatóság érdekében itt pdf formátumban is elérhető.