PREDÁTOROK A POSZTHUMANIZMUSBAN

Van egy nyugtalanítóan közös vonása az önkényuralmak politikai és a nyers kapitalizmus gazdasági hatalomtechnikáinak Ez nem más, mint hogy az önkényúr és a vadkapitalista egyaránt egyszerűen csak prédaként kezeli az általa elérhető anyagi és emberi erőforrásokat.

Nincs messzebb tekintő célja, mint a lehető legtöbbet ’kihozni belőlük’. Mint elejtett prédáját a vadállat, szabadon marcangolja-tépi, vicsorogva-morogva mindazokra, akik hozzá szeretnének férni ’zsákmányához'.

Ez a predátor attitűd teszi hasonlóképpen visszataszítóvá Donald Trump, Boris Johnson, Nigel Farage, Tayyip Erdoğan és Orbán Viktor valamint Rupert Murdoch, az élő és holt Koch testvérek és társaik, vagy az intézményesült, arctalanná vált multinacionalista vállalatok mindennapi működését. (Egyesek hiányolhatják az amúgyis csak utalásszerű felsorolásból Vlagyimir Putyin nevét, de véleményem szerint ő sem a demokráciát, sem a kapitalizmust nem tapasztalhatta meg, farkasok között lett a legerősebb farkas.)

A türanno-politikust és globo-tőkést sem a Föld jövője, sem a jelen emberének egyéni létbiztonsága nem érdekli. A predátor-magatartás mintáját hirdetik egy legfőképpen éppen általuk létrehozott poszthumanista korban, ami immár a posztmodernitást is félretolta.

A poszthumanizmus korát létrehozó hatalmak maguk alá gyűrték és gyűrik a tudományt (az ’igaz’ kategóriáját) és a művészetet (az esztétikai ’szép’ képességét) a politikai és gazdasági profit érdekében, s folyamatosan bedarálják intézményeikkel a jogot és az erkölcsöt is (az etikai ’jó’ lehetőségét) – felszámolva mindazt az emberi értékvilágot, ami minket az élővilágtól mindeddig megkülönböztetett.

Két dologgal nem számolnak, s ez az emberi lét és a történelem fricskája: saját halandóságukkal és az emberiség paradigmaváltó-képességével. A poszthumanizmus onnan kezdve szűnik meg, hogy megfogalmazzuk természetét, hogy rájövünk sajátosságaira – és ki-ki a saját döntéseivel keresi belőle a kiutat, az elhatárolódást a predátorok világától.