A KARAVÁN

avagy az elpazarolt nyolc év

Nem, nem Magyarország kormányzata pazarolt el nyolc évet. Hanem a Sziszifuszok és Kasszandrák, akik újra- és újra mondták, hogy mi lesz.

Csaknem nyolc évvel ezelőtt így írt egyikük: „A Führerrolle tehát beszűkült tudatállapottal jár együtt, valamiféle kognitív deficitről, mentális leépülésről van szó. Ez az, amiről a hatalomért rajongók nem akarnak lemondani…Viszont a hataloméhes szubjektum ravasz, ezért, ahogy az már Tacitusból is kiolvasható, először eltávolítja a környezetéből mindazokat, akik rámutathatnának, hogy elszaladt vele a ló, utána pedig lebontja az útjában álló hagyományokat, mai kifejezéssel a fékek és ellensúlyok rendszerét.”

Ráadásul a Sziszifuszok és Kasszandrák maguk is tudják saját tetteik és előrejelzéseik hiábavalóságát, ahogy ebben a bizonyos cikkben is olvasható, hiszen: „aki hatalmasnak érzi magát, nem teszi az érveket egymás mellé, nem mérlegeli, melyik van adatokkal jobban alátámasztva, melyik a racionálisabb. Az lesz kiválasztva, amelyik azt mondja, amit ő hallani szeretne, a többi megy a papírkosárba egyenest.”

Így érvelt Váncsa István az Élet és Irodalom 2010. (!) év végi ünnepi számának címoldalán (Wille zur Macht). Ezért tartom elpazaroltnak ezt a nyolc esztendőt. Hogy magam is mindeddig őrizgettem az efféle érveket és gondolatokat meg folyóiratokat, amiknek érvényessége már akkor, és persze Tacitus óta jóval korábbtól is nyilvánvaló volt – hogy ezt meg kell állítani, mert szégyellni fogjuk. Csakhogy mifelénk egy mélységesen cinikus nemzeti bölcsesség nyugtatja meg s teszi képessé szinte bármire a hatalom ágyasait, s dobatja a szemétbe az észérveket és előrelátást, nevetve szemünkbe mondva: ’a kutya ugat, a karaván halad’.

S vajon aktuális-e ma, 2018. április 8-ika előtt néhány nappal, hogy a karaván merre halad?