JUT ESZEMBE - SZABÓ BENCE

Nem tudható, hogyan alakul a magyar vívók és a magyar vívószövetség vezetőjének most is folyó csörtéje, melyről napjainkban ír a sajtó. 

Ám az egyik érintettről eszembe jutott egy régi-régi emlékem.

Az Egri csillagok szinte folyamatos olvasása közben, nagyjából 11-12 éves koromban - ötször olvastam végig - nagyon sokat bámultam Benkő Sándor rajzait a könyvben. Felnőttkéntt ezt illusztrációnak nevezzük, akkor nekem képek voltak. Egyetlen egyen akadtam fel mindig: amikor egy bátor egri katona, nevezetesen Varga János kiugrott egy "rontáson", és megrázta kardját a törökök felé. Ez a kép valahogy nem tetszett. (Egyébként akkortájt még vívtam is, bár kardot ritkán kaptunk a kezünkbe.)

Szóval azt gondoltam, hogy ezzel a rajzzal valami baj van. Ilyen pózban nem tud állni senki. De belenyugodtam, a képek nagy része pedig - ezzel együtt persze - mélyen beivódott vizuális memóriámba.

Így aztán mintha villámcsapás sújtott volna a barcelonai olimpiáról szóló egészoldalas beszámolók egyik fotója láttán (Jakab József volt a cikk szerzője). Ott ujjongott rajta Szabó Bence, kardvívó olimpiai bajnoki győzelme pillanata után eggyel.

Pontosan úgy, ahogy - fogódzkodjanak meg - egy hónap híján 440 évvel korábban (!) az az egri vitéz. Paff voltam teljesen. Hát mégiscsak van ilyen póz, lehet így táncolni-örülni!

Fogtam és betettem azt az újság-oldalt az én Egri csillagok kötetetem 522. oldalához, a másik kép mellé.

Hát ezúttal erre a kardtáncra még több értelemben is várni kell - a mai 11-12 évesek (meg a nem felejtős idősebbek) pedig bizonyára ugyanúgy keresgélik saját hőseiket a mai történetekben, mint ahogy mi annak idején.