A hetedik koporsó

Hunyadi László, Zrínyi Péter bán, Gróf Nádasdy Ferenc, Gróf Frangepán Ferenc, Martinovics Ignác, Hajnóczy József, Gróf Batthyány Lajos, aradi tizenhárom vértanúnk, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és Angyal István, s ti mind ’56-os kivégzettek halljátok?

Egy mai magyar miniszterelnök a halálbüntetés elrettentő hatásának lehetőségét kívánja mérlegelni s tette ezt Európa asztalára magyar (!) felvetésként.

Hogyan mer ő szembe menni legbecsesebb hőseink tragédiáinak, a magyar nemzet történelmi mártírjainak emlékével? Talán már készíti a listát a szerinte kivégzendőkről?

Vajon a Nagy Imre és társainak temetésekor beszédet mondó önmagával hogyan tud ma szembe nézni?

„a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik” – mondta akkor Orbán Viktor. Nem fordul meg a fejében, hogy köztörvényes bűnözőkként bántak velük is?

S vajon megkérdezte-e a magyar bírói kart, hogy kívánnak-e élet-halál urai, a sors ne adja, parancsvégrehajtó vérbírók lenni?

Mert a mi szabadságharcos történelmünkben bizony jóformán több büszke lelkű, tiszta lázadót küldtek ítélettel a halálba, mint valódi gonosztevőt.

Államférfi ilyen szűk horizonttal nem lehet senki.

Ha Orbán Viktor annak tartja magát, kövesse meg halálra ítélt s kivégzett elődeit: Gróf Batthyány Lajost és Nagy Imrét, s előttük fejet hajtva vonja vissza kérdésfelvetését a halálbüntetésről és tartsa meg becsületében hazánkat a nagyvilág színe előtt.

2015. május 10.