ELMENTEK…

… és ami emiatt történhetett volna és történnie kellene

Nem voltam hajlandó gyáva lenni, de nem is akartam fejjel menni a falnak. A totalitariánus szándékkal működtetett rendszer igenis működtette az ellenőrzést állampolgárai kimondott-leírt szavai fölött az 1980-as években is. Azért nem írom le, hogy „még”, mert azokban az időkben csak reményeinkben szerepelt a „már nem”. Igen, ezek voltak azok az esztendők, amikor minden hétfőn úgy köszöntünk össze Birinyi Jóskával a közös munkahelyünkön, hogy „Ott vannak még?” és a válasz az volt, hogy „Igen.” Hiszen Birinyi Táborfalváról járt be dolgozni, én meg rendszeresen jártam hétvégéken Kecskemétre az akkori 5-ösön, ahonnan az autóból is jól lehetett látni az országútról a Táborfalvánál beásott szovjet tankokat.

Hát ott voltak. És ennek megfelelően tettük a dolgunkat. Amikor egy 1984-es konferenciára ki kellett küldenem az előadásomat az amerikai szervezőknek és az opponensnek a táncház-mozgalomról, odafigyeltem, mit hogy írok le. Tudtam, hogy belenéznek, hiszen a konferencia témája is szemet szúrhatott. „A folklór és az állam – a kortárs Kelet-Európa” – eredetileg Halmos Bélát kérték fel, de ő átadta nekem, mert a konferencia idején épp egy svájci koncert-turnéra mentek. Régi táncházasként nem esett nehezemre, de tudtam, hogy a tanulmányban nemzeti színű hajba font szalagokról, kokárdákról és történelmi előzményekről is írnom kell. Ez persze rendben is volt, de amikor 1956-hoz értem, úgy döntöttem, hogy azt azért el kell rejtenem. A szöveg angol nyelvű volt, így nem volt túl nehéz feladat ezt „nineteenfiftysix” szöveggel megoldanom. Tudtam, hogy aki valahol a posta-útvonalon belenéz a szövegbe, azonnal fennakadna az 1956 szövegképén. Át is ment a tanulmány. A konferencia előtt pedig leültetett az opponensem, Ken Jowitt, a Berkeley politológia professzora és azon nyomban meghívott hozzájuk. A történet aztán nem folytatódott ugyanilyen sikerrel, mert a második fordulótól már nem kapta meg a küldeményemet. A minisztériumban meg csak annyit mondtak: „Nem szeretjük a név szerinti meghívásokat”. Pedig ekkorra a professzor tanszékvezető, majd a University of California egyik dékánja lett, de nem restellt még egyszer meghívólevelet küldeni. Sosem jutottam el oda.

Ekkoriban már készültem filozófia szakdolgozatom megvédésére is az ELTÉ-n. „Madách a komparatív filozófia tükrében” volt a témám. A komparatív filozófiát e célra neveztem el az összehasonlító kultúraelmélet álcájának, azt leplezve, hogy Az ember tragédiája – és minden más zseniális mű – mélyen beágyazódik saját kultúrájába, s ezért csakis onnan fejthető fel. És egyben le is leplezi azt.  Madách elrejtette saját korának bírálatát az idegen hatalom elnyomásának korában. Csak fel kellett fejteni erkölcsi példázatát.

Tudtam, hogy szabad filozófiai, társadalom- és bölcsészettudományi kutatás Magyarországon csak akkor lesz lehetséges, ha azok a tankok nem lesznek majd Táborfalván.

Hát beleírtam ezt is a szakdolgozatomba. Nem rejtve véka alá ennyit választottam minden magyarázat nélkül az egész szakdolgozat mottójának:  "– Elmentek..."  (Gárdonyi Géza: Egri csillagok).

Kicsit bővebben dugtam el a tanulmány 10. oldalán, hogy „az erkölcs tényleges, gyakorlati kérdése talán éppen akkor kerülhetne előtérbe, amikor "elmentek", amikor magamagával nézhet végre szembe az ember – egy társadalom.” (Striker:1986)

Mert úgy gondoltam, csak egy szabad országban lesz erre lehetőségünk, ám akkor majd a kötelességünk is. Feltárni azt, kik vagyunk mi így külön-külön és együtt. S azt írni, mondani és tenni, amit valóban akarunk.

Balszerencsémre bíráló tanárom, Kiss Endre azidőtájt épp Aachenben dolgozott ösztöndíjasként, így ezt a munkámat is postáznom kellett. Nem írhattam expressis verbis szovjet tankokról.

Miért hozom fel ezt az „elmentek”-et épp most? Mert 1986-hoz képest csaknem négy évtizeddel később egy magyar parlamenti képviselő végre kimondta ugyanezt.

„Hadházy Ákos azt mondta: a szocialista diktatúra több mint 40 évig tartott Magyarországon, amelynek fenntartásában kiemelt szerepe volt a megszálló szovjet hadseregnek. A politikus szerint ha az utókor megkérdezi az előző generációt, hogy hogyan hagyhatták ezt, ők teljes joggal hivatkozhattak arra, hogy itt voltak az oroszok.

"Nekünk most, ebben a demokráciából diktatúra felé menetelő, egyre inkább széteső és lecsúszó országban nincs ilyen mentségünk, nem mondhatjuk a gyerekeinknek és az unokáinknak, hogy nem tehettünk semmit, mert itt voltak az oroszok! " – mondta Hadházy.”

https://telex.hu/belfold/2023/06/23/hadhazy-akos-karmelita-megemlekezes-orosz-csapatok-kivonasa

Erre vártam, mióta Birinyi Jóskával 1991. nyarán az új kulturális minisztériumban összefutva összenevettünk, és egyszerre mondtuk egymásnak: „Már nincsenek ott!”

Igen, így van. Csak rajtunk múlik minden.

Striker Sándor, 1986-2023