ELKÖSZÖNÉS

                                              Novák Imrétől

Búcsúzom ma tőled,

mivel mással – verssel.

Leveleink megosztottuk egymással

száz éve már, ezerrel –

hogy megmaradjanak, mert készülődtünk

folyton feldolgozni, mit a lélek akkor,

rögtön sosem mer.

Mert hagyni, adni akartunk egymásnak

a mából, egy gondolat, egy passz,

egy fény-kép izgalmából.

Nem lehetek ott, tudom nem haragszol

napok-hetek óta idebent harang szól,

hogyan tovább? Kinek beszéljek immár,

a dolgokról, amiknek megírása itt vár,

amiktől vártuk, hogy egyszer megszülessenek

és elismerően bólintsunk: ez remek!

Se mosoly, se sör, se cigi többé, se

kézfogás, mit mi tettünk közössé.

Szavakból szórtunk ki apró kis

hantokat. Bebújunk alájuk,

a többi meg terv marad.

Sadi