Történelemfilozófia vagy etika

Az ember tragédiája?

A magyar irodalom egyik remekműve, Az ember tragédiája 1862-ben valójában Arany János átdolgozásában látott napvilágot. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világ szinte minden nyelvére lefordították, és oly sok tanulmány jelent meg azóta az íróról és művéről, amennyi csak a legkiválóbbakat illeti meg. Csakhogy valamennyi dolgozat lényegében az átírt változatot boncolgatta. Striker Sándor Madách-kutató összevetette a mű eredeti szövegét a javítottal, és meglepő következtetésekre jutott. Az ember tragédiája rekonstrukciója című tanulmányában bebizonyítja, hogy Madách Imre Tragédiájának eszmei gyökerei Kant egyik filozófiai-etikai munkájához nyúlnak vissza. Így világossá válnak az eddig homályosnak, talányosnak ítélt részletek, és kibontakozik a dráma szilárd gondolati váza. A tanulmány második kötetében olvashatjuk először nyomtatásban az eredeti, „érintetlen” szöveget.

– Hogyan lehetséges, hogy Madách Imre nem tiltakozott lényegbevágó átfogalmazások ellen?
– Mikor Madách elküldte Arany Jánosnak a kéziratot, Arany joggal érezte úgy, hogy a szöveg néhol túl nyers. Egy „finoman” fogalmazó szerző, András László azt írta, hogy a mű tele van „alsó-sztregovaizmusok”-kal. Az Alsó-Sztregován született dráma egy kissé provinciálisnak tűnt, ahogy Arany János mondta: néhol a megfogalmazás „mesteremberes”, és ezen akart csiszolni. Írt ez ügyben Madách Imrének, s néhány színt javítva átküldött neki. Volt, ami nem tetszett Madáchnak, arra reagált is, de általában beleegyezett a változtatásokba. Ne felejtsük el, hogy irodalmi presztízsben óriási különbség volt kettejük között, hiszen Arany már akkor az Akadémia titkára és az ország vezető költője volt. Úgyhogy a még teljesen ismeretlen Madách nagy örömmel ráhagyta Aranyra, tegyen, amit csak akar. Sőt, egy másik drámáját is elküldte neki, mert úgy érezte, a Tragédián már túl van, és szeretett volna nyilvánosság elé lépni a következő művel is.
– Tanulmányából azonban az derül ki, hogy Arany – szándéka ellenére – a művet nem csak stilárisan változtatta meg.
– Igen. Ezer sort javított a 4140-ből, s noha ezek látszólag csak apró módosítások, filozófiailag mélyen érintették a gondolatmenetet.

– Tanulmányszerzők, elemzők gyakran esnek abba a hibába, hogy tudni vélik, mit gondolt a szerző műve írásakor. Éppen Arany válaszolt egyik kritikusának az immár szállóigévé vált mondatával: „Gondolta a fene!” Nem lehet, hogy ő maga is ezt a hibát követte el?
– Hogy ez mennyire így van, arra íme egy példa: az irodalomtörténészek élénken vitatkoztak azon a soron, amelyben Lucifer azt mondja Ádámnak: „Kacagja durván az erő s az anyag”. Az Erő és anyag (Kraft und Stoff) Büchner* német filozófus könyvének címe volt, és ennek a célzásnak az alapján vonták le azt a következtetést, hogy a mű fogalmait Madách átvette Az ember tragédiájába. Csakhogy – amint most kiderült – ezt a sort nem Madách Imre, hanem Arany János írta! Madách gondolatrendszerébe nem is fért volna bele az, hogy az „anyag kacag”, mert ez filozófiailag értelmezhetetlen. De vannak ennél sokkal zavaróbb változtatások is. Például amikor a célhatározót okhatározóval cseréli föl Arany János. Mindmáig azt olvassuk: „Csatára szálltam szent eszmék után.” Arany úgy érezte, ez a pontos megfogalmazás, csakhogy így azt gondoljuk, Ádám eszméket keres. Az eredeti szövegben azonban az szerepelt: „Csatára szálltam szent eszmék miatt.” Ez viszont azt jelenti, hogy Ádám szent eszmékkel született, és ezeket próbálja megvédeni csatái során.

– Ez a gondolat is a kanti filozófiára vezethető vissza?
– Igen. Kant elválasztotta a tudás különböző formáit, és megfogalmazta, hogy nem mindent tudunk tapasztalatilag. Úgy vélte, hogy van, amit már azelőtt is tudtunk: bizonyos ismeretek tapasztalat előttiek, ezeket nevezte a priorinak. Ennek nyoma van a Tragédiában, ha visszaváltoztatjuk ezeket a sorokat, ez világosan ki is derül. Ám vannak alapvető kérdések is, amelyek ugyan nem filozófiaiak, de nagyon fontosak a mű szerkezetében. Az utolsó szín öngyilkossági jelenetében például azt olvassuk és azt halljuk a színpadokon, hogy Ádám azt mondja: „Dacolhatok még isten, véled is”. Ekkor úgy érezzük, mintha Lucifer győzedelmeskedett volna: Ádám melléje állt, és az Úr szándékát öngyilkosságával akarja keresztezni. Nem erről volt azonban szó, hiszen eredetileg az olvasható: „dacolhatok még istennek, neked”. És ez a „neked” Lucifernek szól. Tehát Ádám Lucifer mellé sem akar állni, az öngyilkossággal mindkettejükkel szembefordulna.
– Hogyan jutott arra a következtetésre, hogy Madách Imre valóban olvashatta Kantot?
– Szücsi József 1915-ben a Magyar Könyvszemlében közzé tette Madách Imre könyvtárának listáját. Ez a könytár elkülönített gyűjteményként megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban. Megnéztem a listát, és meglepetéssel láttam, hogy Kant-kötet és Kantról szóló filozófiai irodalom valóban szerepel rajta. Hegeltől viszont nincs semmi a könyvtárában. Igazolva láttam, amit feltételeztem. Kézbe is vettem a könyvtárában lévő A tiszta ész kritikáját, amelynek alapján az egész gondolatkör megfogant bennem, és láttam, hogy Madách feltehetően használta, hiszen a könyv föl volt vágva, s jegyzetek nyomait láttam a belső borítón. Madách köztudottan szeretett a belső borítókon számításokat végezni, hiszen elsősorban gazdálkodó volt. Tehát alátámasztottnak véltem, hogy voltak kanti forrásai. Ezenkívül azt is tudtam, hogy Madách filozófiát is hallgatott a pesti egyetemen.
– A „Rekonstrukció” első részében részletesen elemzi Madách Imre fiatalkori dolgozatát, a Művészeti értekezést. Miért fontos ez?
– Csak kevesen tudnak arról, hogy Madách tizenkilenc évesen benyújtott egy pályázatot a Kisfaludy Társasághoz. Drámaelméleti dolgozatot kellett írni arról, hogy mi a dráma fő kérdésköre. A pályamű visszhangtalan maradt. Aztán hosszú ideig lappangott a kézirat. Halász Gábor 1943-ban, amikor úgy vélte, hogy Madách összes művét publikálta már, töredékként közölte ezt az értekezést. 1972-ben Solt Andor az Akadémia irattárában megtalálta a teljes anyagot, de akkoriban nem tudták, hogy ez Madách Imre írása. Pusztán azt vette észre a kutató, hogy az a fejezet, amelyet Halász Gábor megjelentetett, szerepel ebben a pályaműben. A teljes kézirat ugyanis nem maradt meg a hagyatékban. Madách már ebben a dolgozatban – az antik drámából levezetve – nagyon pontosan meghatározza, hogy mi a dráma kulcskérdése, menete és formája. Később aztán, amikor Az ember tragédiáját megírta, követte saját eszmerendszerét.

A pályaműben kifejti, hogy nem a tárgya teszi nemzetivé a drámát, hanem az a kérdésfelvetés, az a konfliktus, amit a dráma körüljár. Nem fontos, hogy maga a tárgy nemzeti legyen, mert az gyakorlatilag alacsonyabb szintre helyezi az egész drámai konfliktust. Azt is részletesen taglalja, hogy a tragédia központi gondolata az erkölcsi elv és az azzal szembeni küzdelem. Úgy érzi, hogy a tragédiában a hősök különféle jogcímek alapján küzdenek egy erkölcsi elv ellen, és mindenképpen elbuknak – ez a tragédia. Az erkölcsi elvnek mindig olyan nemesnek kell lennie, hogy erősebb legyen, mint bármiféle jogcím, de a jogcímeknek is nagyon magasztosnak kell lenniük. Az ember tragédiájában pontosan erről van szó. Ádám, a főhős küzd egy elv ellen, különféle jogcímeken a különböző történelmi színekben. Az erkölcsi elv a Tragédiában voltaképpen az, hogy nem lehetünk Istennel egyenlők, nem vagyunk örökkön élők, s bár szellemiekben talán vetekszünk az isteni szférával, emberek vagyunk és halandók. Így Ádám, amikor a színek során istenülni szeretne, mindig elbukik. Bukása tragikus, mert szellemiekben, értelmi képességeiben valóban az isteni szférát közelíti meg.
– Úgy tűnik, hogy megint a kanti gondolatokhoz kanyarodunk vissza.
– Az etika, ami emögött húzódik, kanti etika. Ő fogalmazta meg azt, hogy cselekedhetünk bármi jót, nem várhatjuk, hogy annak eredménye legyen. Azt is leírta – és lényegében ezt nevezik kategorikus imperatívusznak* – cselekedjünk úgy, hogy cselekedetünk elve akár általános emberi törvény lehessen. Tehát az akaratunk, a képességünk megvan erre, ugyanakkor csak az isteni akarat szent. Ez nagyon fontos kifejezés Kantnál, és a magyar irodalomban is megtalálható a „szent akarat” a Szózatban. Meg kell jegyeznem, hogy Vörösmarty Mihály is tanult jogot és azon belül filozófiát a pesti egyetemen. Véleményem szerint vissza lehet és vissza is kell vezetni Az ember tragédiája filozófiai gyökereit erre a kanti etikára.

– Elég újszerű a véleménye, ezt a gondolatot kevesen találták meg a műben. Többnyire a hegeli történelemszemléletet fedezték fel benne – joggal. Vagy mégsem?
– Az irodalomtudomány kutatói közül többen fölvetették Kant nevét, de munkáit nem kapcsolták szorosan Az ember tragédiájához, pusztán áthallásokat véltek fölfedezni. Egy amerikai kutató, Dieter P. Lotze könyvének néhány oldalát annak szenteli, hogy kapcsolatot teremt Kant etikája és a Tragédia között. A hegeli vonal kibontása azonban sokkal erősebb maradt, hiszen a kutatók mindig a társadalmat próbálták nézni. Így 1861 óta napjainkig állandóan az a kérdés foglalkoztatja a magyar társadalmat vizsgáló történészeket, filozófusokat, gondolkodókat: jobb lesz-e sorsunk, a jobb jövő felé tart-e a társadalmunk? Márpedig Hegel filozófiája azt fejti ki, hogy a történelem a tökéletesség, az isteni eszme felé halad. Igaz, hogy Madách Imre színeket, jeleneteket alapozott Hegel történetfilozófiájára, de a fejlődéselvét – úgy vélem, és ezt próbálom bebizonyítani – nem vette át. Végső soron Az ember tragédiája statikus, álló, nincs benne történelmi fejlődés, nem találunk benne jó és jobb társadalmakat. Azt látjuk, hogy Ádám, az ember és az emberiség képviselője értelmesen, morálisan próbál cselekedni a különböző társadalmakban, és általában elbukik. Végül is rádöbben arra, hogy ez a sorsa, ez a tragédiája, és nem tehet mást, mint küzd, és megpróbál mégis etikusan cselekedni.

(A Striker Sándorral folytatott beszélgetés egy része elhangzott a Petőfi rádió Gordiusz magazin című műsorában.)

Vollner Judit