Teljes bukásom

Nem szóltam eddig menekült-kérdésben. Mert ez jószerével teljes értelmi bukásom totális kiteljesülése.

Amióta mint a londoni Magyar Kulturális Intézet alapító igazgatóját le nem váltva, idő előtt visszahívtak Londonból – mit nyújt most vagy 200 000 ottani magyarnak? – és nem fogadtak vissza 2000-ben törvényesen munkahelyemre, a kulturális tárcához, de GyES-ről megnyertem a pert, majd 2002-ben annak lejártakor immár egy törvénytelen fegyelmivel távolítottak el onnan, de 2005-re azt a pert is megnyertem, és visszakaptam munkavállalási papírjaimat közben egy infarktussal és két szívműtéttel, elkezdtem tanítani Magyarország legnagyobb és legsikeresebb egyetemén, ahol tanultam és doktoráltam Az ember tragédiájából – mi mást, mint kultúraelméletet.

Természetesen 2005-től azonnal beemeltem a tananyagba Huntington könyvét a civilizációk összecsapásáról, mely minden tanév záró anyaga volt a várható fejleményekről.

A kultúraelmélet az ideiglenesen eltűrt andragógia alapképzés egyik alapozó tárgya, minden hallgató, aki felnőttekkel kíván bölcsész szakemberként foglalkozni, felveszi órái közé.

Az arab tavasz 2011-es őszén, Mubarak és Kadhafi bukásakor azt mondtam, hogy milliók fognak elindulni Európa felé. Néhány évvel korábban jártam Egyiptomban, tudtam, hogy ők nem utazhatnak, s ténylegesen a Mediterránium más átlag arab polgárai sem.

És tudtam, hogy létezik a társadalmi tömegvonzás, a ’social gravity’, azt hittem, én találtam fel, de nem, egy Thomas Pownall nevű politikus és gyarmati kormányzó volt a függetlenné még nem vált észak-amerikai angol gyarmatokon, aki a 'The Administration of the Colonies' című írásában ezt kereskedelmi szempontból megfogalmazta, s a kérdés így is maradt. a közgazdászoknak bizonyára kisujjukban van – 2012-ben meg is találtam egy írást magyarul Virág-Neumann Ildikó nevű veszprémi doktorandusz hallgatótól a gravitációs modellről.

Ők – mert hogyan máshogy gondolkodjanak az angolok meg a közgazdászok, ami majdnem ugyanaz – a pénz vonzerejében hisznek kifinomult képletekkel. Szerintem azonban a ’social gravity’ ennél sokkal több, maga a tág értelemben vett kultúra, ahol nyugodtan és emberi méltóságban lehet élni, és vannak jogok, amiket az a kultúra elismer és betartat – és adott esetben még a koldusasszony is rendőrt hívhat ott, ha becsapják, és a rendőr jön is, ahogyan azt Madách Imre oly zseniálisan bemutatja nekünk abban a bizonyos londoni színben, hogy nem is csodálkozunk rajta, pedig mi idehaza csak akkor látunk rendőrt, ha lesből radaroz hogy megbüntessen, de mi résen vagyunk ám. /Annak tehát mindig nagyon örültem, amikor rendőr hallgatónk volt levelező andragógusként, és ha jól láttam, ők is örültek nekem./

Mondtam is évekig, hogy a kultúra számít, a gazdaság csak azon belül spíler, de Pogátsa Zoli, akivel előadtunk csak nevetett rajtam, aztán mondta, hogy tényleg és olvassam el a ’Where is the Wealth of Nations’ tanulmányt, amit a Világbank rendelt meg. És valóban ott van a neten 2006-ból, a 87. oldalán már a humántőkéről és az intézményekről írnak benne, nem biztos, hogy lefordítom a teljes passzust:

„in most countries intangible capital is the largest share of total wealth. What does intangible capital measure in the wealth estimates? By construction, it captures all those assets that are not accounted for elsewhere. It includes human capital, the skills and know-how embodied in the labor force. It encompasses social capital, that is, the degree of trust among people in a society and their ability to work together for common purposes. It also includes those governance elements that boost the productivity of the economy. For example, if an economy has a very efficient judicial system, clear property rights, and an effective government, the result will be a higher total wealth and thus an increase in the intangible capital residual.” (kiemelés tőlem)

Drága barátaim, a közgazdászok bizonyára ismerik a szakkifejezést az „intangible capital”-ra, nekem most sebtében immateriális tőke, de nevezhető társadalmi vagy kulturális tőkének is (ez az amit éppen most pusztít halomra hazánk), szóval Pogátsa Zoli akkor mondta, hogy tényleg Sándor, ezek is azt mondják itt, hogy a mexikóiak nem csak a pénzért mennek az USÁ-ba, hanem mert ott van iskola meg bíróság meg biztonság és ilyesmik. Amiket én kultúrának hívok. És azóta már ő is ezt mondja, pedig remek közgazdász.

Hát ez az a kovász, amitől egy embercsoport közösséggé válik, hagyományokkal és egyéniségekkel, hősökkel és félénkekkel. Ahogy Malinowski, a kulturális antropológus leírta, hogy egyéni szükségleteit az ember csak kultúrába szerveződve, közösen tudja biztosítani. Mármost kulturális antropológiára sincs idehaza szükség. A kultúra helyi szakemberei pedig akár a minimálbért is elérhetik, ha közmunkás státuszba emelkednek.

Úgy véltem, hogy a kulturális konfliktusok kezelésének képessége a jelen és a közeljövő nagy vízválasztója. Örültem tehát, hogy létesült egy kultúra mediáció egyetemi mesterképzés, benne is voltam a létesítési anyagot kidolgozó munkacsoportban.

De ez meg nem kell az egyetemnek, ahol életben maradásom óta tanítok. Meg én se. Az egyik dékán azt kérdezi, mikor megyek el, a másik meg nem is válaszol egy ilyen szak indítására.  

Hát ezért nem szóltam eddig a más kultúrákból érkező menekültek ügyéről.

Mert mint gondolkodó lény – ezt embernek nevezzük a Föld nevű bolygón, és közel-távol másik ilyen nincs – ebbe belebuktam Magyarországon.

Nagyon szégyellem magam.

2015. szeptember 5.

                                                                             Striker Sándor