Riasztó

Egy ideje már nem állt köztem és az univerzum között semmi. Azután néhány hónappal ezelőtt valami történt. A gyomrom érezte meg először. És aztán tartósan. Ismerős volt az érzés. Valamikor nagyon régen, úgy négy évtizeddel ezelőtt lementem egyszer a Duna-partra – Camus egyik könyvét olvastam éppen, erről beszélgettünk a legjobb barátommal – amikor a kövek között megjelent egy patkány és óvatosan, de velünk tulajdonképpen nem törődve szürcsölni kezdett, majd visszafordult és eltűnt. Akkor ilyen emberek hatalma közepette éltünk: látják? nem látják? na látják! mutatták nekünk mindenhatóan a tévében – nehéz volt megemészteni, de nem akartuk annyiban hagyni. És nem is maradt annyiban.

Aztán most megint így lett. Visszatért hozzánk patkányfölde. Mutatkoztak a jelei korábban. Mintha egyre többen tűntek volna olajozás, föld-sugdosás és hitelcsörgés közepette fel és el, míg aztán most meg közpénzek és EU-s projektek bolháit terjesztve maguk körül sima járással megjelenve és eltűnve meg nem jelentek maguk a patkányok is. A jellegzetes, egymással vagy közös céllal, közösséggel nem foglalkozó, érdektelen és szenvtelen mindenbe belekóstolók, mindenre rákapaszkodók-felfutók.

Patkányföldén nincs szép, nincs jó és nincs igaz: ami a művészetből, jogfacsarásból és tudományból-oktatásból kipasszírozható öncélra, az nekik éppen elég. Függő, elnémult zombit csinálnak mindenkiből, akit megfertőznek Az igazi neo-kantiánusok tudják, hogy az így terjedő járvány milyen érzéketlenül és cinikusan pusztító, nincsen számára érték, csak kielégítetlen függőség és függőségben tartás. Aki védekezni akar, elhúzódik, bizalmatlanul eltömi élete bejáratait vagy elmenekül.

Ők meg csendben surrannak, s kiépítik láthatatlan birodalmukat. Elégedettek és nem akarnak válaszolni, meg a szemünkbe nézni se, üres szavakat és az ellenkezőjét szinte egyszerre mondják, épp mint azok az egykor volt foncsor-napszemüveges illetékesek.

Észre kellene már venni, hogy nem marad utánuk semmi, csak hosszú időkre pénzleszakítás-szagot árasztó építmény-szörnyetegek és egy szemforgatással becsapott, csúnyán kifosztott, passzív, védekező nép: nem is társadalomként, hanem immár társtalanon.

2015. május 2.