Párhuzamos élet

Gyakran gondolok arra, amikor sietek valahová, hogy jó lenne, ha egyszerre két irányban indulhatnék el, és végre kiderülne, hogy melyik a rövidebb és gyorsabb útvonal. Ha lenne valaki, aki elindulna a másikon - és vajon ki érne oda hamarabb.

De az életünkkel is így van ez, jó lenne tudni, hogy a másik döntés nyomán lett volna vajon érvényesebb az életünk, vagy mégis az volt helyesebb, amit élünk. 'A nő kétszer' című filmben ez egy véletlenen múlt - hogy elérte-e a metrót vagy sem, de én a tudatos választásokon szoktam elgondolkodni.

Ma a neten belebotlottam egy interjúba, amit Leslie Mandokival, azaz Mándoki Lászlóval készítettek. Őt én is csupán a Dzsingisz kán sláger miatt ismertem eddig, és épp emiatt nem is érdekelt nagyon, ki ő és mit csinál. De most a plakátokon láttam, hogy 2013. február 16-iki pesti koncertjén Al DiMeolával és főleg Greg Lake-kel fog fellépni, aki utóbbinak a hangját a King Crimson első lemeze óta - In the Court of the Crimson King - az Emerson, Lake and Palmer összes lemezén át nem lehet elfelejteni.

Láttam a plakáton, hogy minden jegy elfogyott, de már felfigyeltem az egészre, így rákattintottam egy 2005-ös interjúra Mándokival. S megkaptam a választ a kiinduló kérdésre egy párhuzamos élet felmutatásával. Az én közvetlen barátaim közül is volt, aki azt az utat választotta, de az ezen a honlapon a 'Mozgóképek' között is megnézhető film, a 'Kiutazása közérdeket sért' (az oldal alján) nem elsősorban róla, hanem közös iskolatársunkról, a feleségéről készült.

Mándoki azonban egyes szám első személyben közvetlenül azt mondja el, ami a fenti filmből csak áttételesen és foszlányokban derül ki: miért lehetett érvényesen úgy is dönteni, hogy az ember odakint próbálja meg megvalósítani céljait. A vele készült interjú ide kattintva érhető el.

A filmet megnézve, s  mindezt felfedezve késztetést érzek arra, hogy ismeretlenül is elnézést kérjek Mándoki Lászlótól, amit meg is teszek e helyütt a slágerzenés félreismeréséért. De azt hiszem teljesen tudatos dezinformálás miatt nem tudhattunk róla idehaza sokáig semmit, hiszen épp azt képviselte, hogy hazánkon kívül is lehet értelmes, tartalmában nagyon hasonló, de a hazaihoz képest szuverén és emberhez méltó életet élni. Mándoki László meg is tette, meg is teszi.

Ez nem érvényteleníti itthoni életét oly sokunknak, akik e mellett döntöttek, csak mégis elgondolkoztató: a magyarság jó hírét vajon a kiszakadt Leslie Mandoki, vagy az itthonra kényszerítettek terjesztették, öregbítették inkább? Ilyen választás elé nem kellene immár generációk hosszú sorát állítani.