Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/web/striker/domains/www.striker.hu/html/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 70 sor).

NAPLÓ - 1977. július 9.

Nem vittem magammal fényképezőgépet. Merthogy nem turistáskodni mentem. Érdekes, hogy erre nem kérdeztek rá a szüleim, pedig már tizenkét éves korom óta fotóztam meg sötétkamráztam-nagyítottam a fürdőszobában.

A hátizsákomba nem sok fért, csak a nélkülözhetetlen dolgok. Tehát egy-egy Ady-, Babits-, Kosztolányi- és József Attila-összes. Az utolsó pillanatban betettem valami hasznavehetetlen amerikai irodalomtérténetet is, És a ruhákon kívül némi gyógyszer, mert tudtam, hogy odakint még orvoshoz se tudok majd elmenni. Nem a körzetihez mentem feliratni őket, elvégre ő ismerte az egész családot. Volt valaki, akiben megbíztam, de így is úgy éreztem, hajszálon táncol a dolog. Egy hétvégén a MÁV-kórházban ügyelt, bementem hozzá, és azt mondtam neki - igen furmányosan - hogy egy évre külföldre megyek tanulni, és írjon fel nekem minden gyógyszert, ami kellhet. Rámnézett, aztán felült az asztal sarkára, és elkezdte írni a recepteket. Mikor végzett, odanyújtotta az egészet és annyit mondott kijelentő módban: "Csak annyit kérek, ne csináljon marhaságokat." Nemrég voltam nála sok-sok év után, mondtam neki, hogy már több, mint negyven éve segít nekem. "Mit akar ezzel mondani Sándor? Hogy ez hosszú idő? Nekem olyan, mintha egy pillanat lett volna."  Kitűnő ember.

 

Indulás előtti utolsó írásom, a "Valahol új Rimbaud készülődik" kezdetű megjelent a verseim között (Sadi: Belső tél, 2013), de a néhány nappal korábban, 1977. márciusában, csetlő-botló angolsággal összerótt mottóm ott érthetetlen lett volna, meg nem is vers.  

 

My lot is written

on this paper, when

I write it, you see:

no-one else but me

it accomplishes itself

after all I'll see

- filled up to the last

from the past till the end

/with me/ what happened.

(Ahogy egy amerikai barátom tapintatosan mondta nekem egyszer: "mi néhány dolgot másként mondtunk volna.")

 

 

NAPLÓ

 

[Bécs] 1977. júl. 9.

 

SZOMBAT DÉLUTÁN

 

Ahogy bementem a városba, azonnal Monarchia‑hangulat fogott el. Igaz, hogy már Pesten is Hanák Péter cikkeit olvas­gattam az Élet és Irodalomban, de most, hogy láttam az Esterhá­zy‑palotát, az Astoriát, a Ritzet, bélyegeket és érdemrendeket I. Ferenc Józseffel, határozottan természetesnek éreznék egy olyasféle viszonyt, hogy elmegyek megnézni Brook Equus‑át Bécsbe a jövő hétvégén. Amiről például ez esetben lemaradtam, mert júliusban már nem játsszák.

 

Persze ezt éreztem már Kassán is, s bár nem vagyok, lega­lábbis nem tartom magam irredentának, mégis nevetséges ez az útlevél‑rend­szer. És otthon biztosan nem nevetségeset írnék, hanem felháborítót vagy jogtalant.

 

Az az érzés is különös, hogy mi, mivel otthon olyan privi­légium a turistautazás és olyan nagy súly a disszidálásnak bélyegzett „hazaárulás” – úgy látszik anyaméhnek, fészek­nek, biztonságnak érezzük Magyarországot. Ugyanis „idegenben” bizonytalan nagyon, vigyázz a pénzed­re, ne hagyd magad be­csapni, vagyis légy bizalmatlan és riadt tekin­tetű, valamint smucig. Ha valaki azt mondja, vele nincs így, igaza lehet, de velem ez volt.

 

Megjegyzem a galambok tök ugyanolyanok itt is. Érdekes lenne meggyűrűzni egyet és hazavinni. Vagy ötszázat. Bár ötszáz esetén a bécsi polgármester kitüntetne a Fővárosi Tanács elnöke meg jól seggbe rúgna. A járható út biztos 500‑500 máshogy gyűrű­zött ga­lamb kicserélése lenne. Nagyobb akció esetén Krakkót és Velencét, esetleg Zágrábot is be lehetne kapcsolni a csereberé­be.

 

Visszatérve az emberi társadalomra: itt sokkal kevesebb a rendőr, vagyis kevesebb látható belőlük.

 

A vásárlás öröme viszont itt kisebb lehet, mert nem lehet büszkén hazamenni, hogy nézd, milyen szép sonkát tudtam venni ‑ mégis nagy marha büszkeség jött rám, hogy Pesten szebb a cse­resznye.