NAPLÓ - 1977. július 27.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)

NAPLÓ  

Paris, Mars mező                                        [1977.] júl. 27.

  este 1/4 7‑kor

A Musee de l'Homme és az Eiffel torony után.

De nem ez a döntő, hanem az hogy tegnap láttam Pasolini Salo‑ját. Elrettentő és gyo­morszorító film. Hatása olyan katar­tikus, hogy alig mertem emberekre nézni utána. Rólunk szól, mindnyájunkról és minden eddigi történelmünkről. Az ember méltó­ságának és tisz­tasá­gának bemocskolásáról, a mindenkiben rejlő perverz uralom‑ és kéjvágyról. Istent és sátánt nem látva az ember maga lett mindkettő – hatalmat szerzett mások felett. És nem mond le senki erről a hatalomról – ezért van igaza Ott­lik­nak és Pataki Évának, hogy Medve gondolkodása és magatar­tása a legetikusabb.

De bizony ahhoz meg kell szüntetni minden hatalmat, ami felettünk van.

Visszatérve a filmre. Pasolini halála azt mutatja, hogy ő valóban ebben élt, és talán, hogy ennél többet nem mondhat el élő ember. Ezt teleológiának mondják, dehát van úgy, hogy vala­kiről a halálakor tudják meg, hogy élt.

Minket otthon megkímélnek az ilyen élményektől, ki tudja, jó‑e. Persze hogy békéseb­ben lehet élni, ha az ember kevesebbet tud, dehát ezt a szerepet Éva játssza a Tragédiában. Az is igaz, hogy ő boldogabb Ádámnál. Annyira pedig hiszek a sorssze­rűségben, az eleve elrendelésben, hogy az ember vagy egyiknek, vagy másiknak születik. És mindkét út a belenyugvás felé tart, de az egyik egyenes vonal, a másik pedig tétova görbe. Egyenes úton, azt hiszem nem lehet bölcsességet szerezni.

Most, hogy hamarosan elhagyom az anyaméhet, erős, de jó kezdet volt ez a film: nincs mód önáltatásra.

Egy év alatt sokat kell érnem, élnem, behoznom.