Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/web/striker/domains/www.striker.hu/html/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 70 sor).

NAPLÓ - 1977. augusztus 4.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)
 

 

 

Egyelőre nem volt mit tennie, várakoznia kellett. Két héttel korábban küldte el a jelentkezési lapját, meg másnap az ehhez szükséges 25 dolláros átutalást a new yorki New School for Social Researchnek amúgy se sok pénzéből. Azt tervezte, hogy amint jön válasz, megy az amerikai követségre – ezúttal itt Londonban – újra vízumot kérni, hiszen akkor már lesz indoka ennek az egész egy tanéves tanulmányi vízumnak. Évek óta levelezett egy amerikai lánnyal, Claire-rel, és azt gondolta, hogy ha Magyarország és Amerika között három éven keresztül két hét alatt mindig le tud menni egy levélváltás, akkor Anglia és Amerika között se lehet ez sokkal hosszabb.

 

Nem érzett különösebb sürgősséget a tanév szempontjából, hiszen még csak augusztus eleje volt. Tudta, hogy a harminc napos kint-tartózkodási engedély az útlevelében egyszer csak véget ér, de hát az útlevele még két és fél évig érvényes volt. Pénzzel nem igazán állt jól, de azt gondolta, hogy ez az egész két-három hét alatt összejön, és közben összeszedi valahogy a repülőjegy árát. Nem volt senkije Angliában, egyelőre szülei barátainak barátainál lakott azzal, hogy onnan néhány nap múlva elköltözik, és majd a barátoknál se lesz sokáig, hiszen megy tovább. Persze ezt ezek a „felnőttek” mind nem tudták, de erre a néhány napra, nagyjából bő hétre nem is akarta őket beavatni terveibe. Az már önmagában nagy segítség volt persze, hogy ezekben a napokban volt hol laknia, de a leveleit továbbra is a londoni főpostán szedte össze a Szent Pál székesegyház tövében „postán maradó”, azaz „Post Restante” címzéssel – az a hely vált napi turistaútjainak igazi, mások által nem ismert célpontjává. Szóval most átmenetileg hivatalosan megint turistának kellett látszania és képeslapos úti beszámolókat küldenie.

 

 

NAPLÓ

 

„A Westminster kertjében               aug.4.

 

    1/4 4‑kor

 

     Mivel a lábam már lerohad. Megint felsorolás, mit láttam két nap alatt.

 ‑ Trafalgar Square

 ‑ St Paul Cathedral

 ‑ Westminster

 ‑ Greenwich, Temze

 ‑ Regent Street

 ‑ Picadilly Circus

 ‑ Soho

 ‑ Oxford Street

 ‑ St James park

 ‑ Tate Gallery

 

és egy Jean Cocteau film: A szépség és a szörnyeteg.

 

Talán kevesebb, mint Párizsban az első két napon, de a város nehezebb és én sza­rabbul vagyok. Furcsa a Westminster és jellemző épp ezért. Ide temetnek mindenkit, és Ben Johnsonhoz hogy jön valakinek a felesége. És a rengeteg katona, mert hadvezérnek azért nem nevezek indiai helytartókat. Jó, hogy alig‑alig hódítgattunk és nem építettünk latin nyelvű síremlé­keket a kitűnő elnyomóknak.

És miért kellett Herschelt és Darwint közéjük rakni? Li­vingstone legalább jó helyen van itt.

 

Szóval nincs stílusérzékük, vagy valami más stílusérzékük van nekik. (Azóta most másodszor adtam tüzet: tegnap a Picadil­ly‑n egy német lánynak, most meg egy napozó angol hölgynek.) Visszatérve a stílusra, eszményre. A Tate Gallery‑ben erősen látszott, hogy nekik az antik Róma jobban tetszik, mint az antik Athén. A hódítás, a birodalom­gondolat, a harci erény, ami Rómában is egybefonódott a (királyi‑) császári ház kul­tuszá­val itt, az angoloknál sokszáz éves hagyomány. Van bennük valami büszke, fontoskodó és gyerekes militarizmus is, ami nem csorda‑jellegű és agresszív, mint a németeknél, hanem a közép­kori lovagok harci szelleméből valami. A humoruk vagy együgyű, vagy talán épp túlfinomult, a moziban is akkor nevetnek, amikor jóformán semmi nem történik – más kultúrkör van bennük, mögöt­tük.

És a repülőgépek nem kerülik ki a várost, hanem a West­minster felett röpködnek.

 

Egyébként a baloldali közlekedés látványa kínoz, életemben ez az első olyan inger, ami állandó kellemetlenséget, bizonyta­lanságot okoz és a külső környezetből jön. Meg kellene próbálni tükörrel hátrafelé közlekedni. Na, ennyit erről, megyek tovább.”